2011. december 28.

Még mindig macaron...

Mások blogját olvasva azt tapasztalom, hogy ez a kis finomság mindenkit megbabonáz :) 
Ha nem sikerül elsőre, akkor azért... 
Ha sikerül, akkor azért... 
És talán leginkább amiatt, mert ezer és egy variációja van, így aztán nehezen megunható téma...
 
Én például legutóbb alig bírtam korlátozni négyre az íz- és színvilág számát, és már úgy is macerás volt a pici adagokkal dolgozni :( Az újabb macaronosdi apropója a karácsony volt, pontosabban az, hogy munkatársaimat meglepjem egy kis édességgel (mivel már hetek óta ígérem, hogy a hétvégi - végül mindig elmaradt -  sütögetésből ők is kapnak). 

Izgatottam kezdtem neki a dolognak, mivel a tanfolyam óta még nem volt lehetőségem tesztelni a megszerzett tudást, és kipróbálni pl. az azóta nyert tonkababot, vagy a felvásárolt színezőket. Az izgalmat fokozta, hogy ezúttal a fehérjék mindössze néhány percet pihentek a szétválasztás után, és a tanfolyamon kapott tanácsot megfogadva csak arra figyeltem, hogy szobahőmérsékletűek legyenek ( Jelentem, működött a dolog, úgyhogy külön öröm számomra, hogy ezen túl nem kell napokkal előre gondolkodni, ha macaronsütésre adom a fejem ;))

Mivel az új receptet alkalmaztam, cukorszirupot is kellett kotyvasztanom. 
Ez - ahogy a mellékelt ábra is mutatja... - eléggé megnehezítette a dolgom, ugyanis a cukorhőmérő nélkül kellett besaccolni a megfelelő (buborékfújós) állapotot. 
Első körben sikeresen odaégett (?) a cukor, vagy kikristályosodott, vagy gőzöm sincs mit csinált... mindenesetre porladt, ahelyett, hogy szirupos lett volna... 
Így az edény a mosogatóban landolt, egy újabb pedig a tűzhelyen... Gondoltam most rákeresek, hátha találok egyéb trükköt is a neten, de sajnos csalódnom kellett... Egyetlen oldalon olvastam a szirupkészítésről, de ott is mindössze annyit, hogy a cukor felolvadás után 3-4 perc is elég. Ezt az infót viszont tapasztalatból félreraktam, emlékezve arra, hogy a suliban kb 20-30 perc kellett a megfelelő hőfokig... Valami ismét félresikerült, fél óra elteltével a cukor - rázogatás enyhe keverés ellenére - még mindig az edény alján csücsült :S 
Nade: Van másik! (ahogy Eötvös bácsi mondaná) - elővettem egy újabb edényt, és kimértem egy újabb adagot... Nem hiába mondják, hogy három a magyar igazság: ezúttal sikerként könyvelhettem bő 20 perc után, hogy a szirupból buborkékok fújhatók (olyannyira megörültem, hogy telefújtam a környéket buborékokkal, nem gondolva arra, hogy pukkanás után cukros réteggé alakulnak...).

A megfelelő szirup után habverés, keverés, habzsákozás, várakozás... Ezúttal valahogy ismét nyakig ragacsosan, számtalan mosatlant felhalmozva... 


A végeredmény - úgy hajnali egy magasságában.. - viszont ismét kárpótolt :) Egy habcsók sem repedt szét, mind felemelkedett, és bár akadt néhány amorf alakzat, többségében azonos méretű, kör alakú kalapok keletkeztek :))) 


Jöhetett a kencézés (a krémek - áldom az eszem - már előző nap elkészültek), és a fotózkodás ;)
Íme a végeredmény:

 


És akkor szépen sorban:

Narancsos-csokis

Ennek a tésztája narancs színezékes. A krémje 50 g narancsos csokiból és 1 dl tejszínből, valamint fél narancs levéből készült ganache (a gőz fölött felolvasztott csokira öntöm a narancs levét, és a külön edényben forráspontig hevített tejszínt, majd elkeverem és egy éjszakára hűtőbe teszem).



 Sós karamellával tölött (fehér) és tonkababos-csokis (rózsaszín)

A fehér külseje natúr, a rózsaszín minimális piros színezős (a céklaporral nem mertem most kísérletezni, de legközelebb mindenképp sort kerítek rá). 
A karamell töltelékhez Reni receptjét használtam annyival változtatva, hogy sós vaj hiányában sima vajjal és néhány csipet sóval dolgoztam, a rózsaszín töltelékéhez a fenti aránnyal készítettem csoki ganache-t (természtesesen narancs nélkül), amibe kb. másfél tonkababot is reszeltem. 

Gesztenyés

A habcsókhoz kakaóport kevertem a megfelelő árnyalatig (azután, hogy a tésztát véglegesítettem, ugyanis a fehérje sokat halványít). Ez kb 10 g tojásfehérjéből álló adagnál kb 1 tk volt. 
A krémhez azonos mennyiségben használtam fagyasztva reszelt gesztenyepürét és mascarponét, majd kavartam hozzá egy kevés kakaóport ( nálam 10 g tojásfehérjés adaghoz 20-20 g, és egy kávéskanál kakaópor).


A visszajelzések alapján nem lehet megállapítani, hogy melyik volt a legfinomabb :) Egyik kolleganőm és hugom a narancsosért, másik kollegnőm és én a tonkababosért rajongtunk. Nekem a gesztenyés is ízlett, Attinak az kevésbé. Volt, aki szerint egyik jobb mint a másik... :) Amiben egyöntetű volt a vélemény: a karamellás a legédesebb, emiatt sokaknak ez ízlett a legkevésbé :( 

De mivel mind elfogyott - kb egy óra leforgása alatt - azt gondolom nincs okom panaszra ;)
A habcsók receptért, és a csokis töltelékek ötleteiért köszönet a Konyha-szigeteknek, a karamella receptért Reninek. A gesztenyés macaron kakaóporos szórását Ancsika ihlette (akinek a blogjára egyébként a szirupos kutakodás közepette akadtam :))

Mivel a képek láttán számtalan "rendelést" kaptam, és mivel ötlet is lapul még a tarsolyomban, biztos, hogy nem ez volt az utolsó macaronos bejegyzés ;) Én kérek elnézést... :P

2011. december 22.

Mézeskalácsos álmaim...


Ezer - najó csak kb 7-8... :) - éve vágyom rá, hogy karácsony előtt legyen egy szabad hétvégém, és időm, amit mézeskalács gyártásra szánhatok, de vagy az egyetemi vizsgaidőszak, vagy a dolgozós hétköznapok, az év végi hajtások, így különösen az "ezt még mindenképp idén kell intézni" hozzáállású ügyfelek rendre keresztül húzták vágyaimat...

Mostanáig... Idén ugyanis úgy alakult, hogy advent utolsó hétvégéjén jutott időm (pontosabban szakítottam...) rá, hogy álmomat beteljesítsem :) Így aztán - végre - hozzám is megérkezett a karácsonyi hangulat a tészta gyúrásával, aztán a sülés közben terjengő illatokkal, a dekorálás alatt pedig sikerült kicsit kikapcsolódnom a az ajándékok utáni hajrá közepette.

Nem egy 10 perces süteményről van szó, de szerintem mindenképp megéri időt szakítani rá és kiélni a kreativitást (közben pedig belakmározni a frissen sült finomságból ;))


A tésztához a receptet ( és a motívumokhoz ihletet) Mohakonyha oldalán találtam. Összesen fél kiló lisztből készítettem, felezve az adagot, és az egyiket kakaóporral barnítva. Ebből kb 4-5 tepsinyi adag lett, többségében csillagok, de akadt szarvas, süni, fenyőfa és hullócsillag is közötte.

A tészta szombat este készült, vasárnap délelőtt sült ki, délután lett díszítve, és hétfő éjszaka (értsd kb éjfélkor...) fotózva... Hosszadalmas, de tuti, hogy jövőre is szánok rá idő ;)

Ezekkel a képekkel pedig mindenkinek kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok!





Jövőhéten, ha időm engedi, beszámolok a tegnapi macaron-akciómról, jövőre pedig ha minden jól alakul, akkor remélhetőleg véglegesedik a blog külseje, és bízom benne, hogy sikerül megvalósítani további főzöcskézős, sütögetős álmaimat ;)

2011. december 15.

Utazás a Konyha-szigeteken

Talán nem mondok újdonságot azzal, hogy ismét ’kattanásom’ van, méghozzá a macaron személyében... Ráadásul odáig merészkedtem, hogy ezúttal egy tanfolyamra is beregisztráltam...

A fejtágítás helyileg egy budai polgári lakás e célja kialakított konyhájában volt, a Centrál kávéház cukrászának, Korponai Péternek vezetésével. Nem voltam még hasonlón, így aztán összehasonlítási alapom nincs – nameg engem nem nehéz lenyűgözni :) –, de negatívumot nem igazán tudok mondani a helyről. Szimpatikus volt, hogy az alapanyagok már ki voltak mérve (a töltelékek el voltak készítve), így arra koncentrálhattunk, hogy az igazán nagy kihívást jelentő macaron-kalapkák elkészítésének fortélyait megtanuljuk. Szimpatikus volt még, hogy több kisebb adagot csináltunk, így legfeljebb 1-2 emberrel kellett osztozni a feladatokon, és ahol erre nem volt lehetőség (pl cukorszirup főzésnél), ott is mindent megnézhettünk, megtapogathattunk, megízlelhettünk. És különösen szimpatikus volt Péter hozzáállása, az, hogy a legfárasztóbb és legamatőrebb kérdéseinkre is válaszolt, nameg a türelme, amivel 8-10 csacsogó nőt elviselt maga körül :) ( volt ugyanis, hogy a figyelem receptcserére és otthoni praktikákra terelődött át, vagy éppen a macaronos sikerek vagy kudarcok véget nem érő történeteit kezdtük megosztani egymással…). 

Nézzük, mit ír a recept...
Hmmm… talán egy dolgot tudok mondani, ami kevésbé volt szimpatikus, méghozzá az, hogy a tésztákat pasztákkal és porokkal színeztük, a kész macaronok némelyikét csillámporokkal, fénylő festékszerűségekkel díszítettük… Ez annyira nem tetszett az adalékokat kerülő lelkemnek, de talán egyszer ez is belefér ;) Na és nem tagadom azt sem, hogy a szépséges színek láttán én is elkezdtem lelkesedni :P Sajnos a megszerzett fotó nem tükrözi teljesen azokat a gyönyörű pink, narancs és kék árnyalatokat, amit kikevertünk és a végeredményen is jóval világosabb színek láthatók az utóbb belekevert tojásfehérje hatására.

A masszák színezve, várják a következő fázist... ;)
Közben várunk a cukorszirup megfelelő hőmérsékletére
És eljön a pillanat, amikor buborék is fújható belőle ;)

A macaronkészítés során a leguncsibb szakasz, amikor a „bőrösödésre” kell várni, tehát arra, hogy a tepsikre nyomott köröcskék teteje megszikkadjon kicsit ( ha ugyanis nem vagyunk elég türelmesek, akkor a süti nem emelkedik, és elég nagy valószínűséggel kireped ). Ezt a várakozási időt viszont kellemesen töltöttük: a lakás másik helyiségében terített asztal, salátástál, szendvicskrémek és friss bagettek vártak ránk :)

Könnyűnek tűnhet, de nagyon nem az :S
Persze, ha nem nekem kell csinálni én is nevetek :D
Várakozó állásponton...
Amíg mi falatoztunk és beszélgettünk, Péter tüsténkedett a konyhában: körbevitte a megfelelő állapotú, és sütési fázisba kerülhető macaronokat, szólt, amikor sütőbe kerültek, oktatott minket a sütési időről, hőmérsékletről, újabb praktikákról. Hamarosan kész is lett az első adag, úgyhogy az estét a macaronok összeállításával, tesztelésével, csomagolásával zárhattuk (egyébként itt jegyzem meg, hogy minden igyekezetünk ellenére egy tepsin és egy adagon belül is voltak olyan darabok, amik kirepedeztek, vagy nem emelkedtek fel. Szerintem a várakozási idő és a habzsákozás volt az oka, szóval tényleg mindenre oda kell figyelni...). 

A tippeket nem akarom megosztani ( úgy érzem, tartozom ennyivel a helynek… ), de zárszóul azt gondolom mindenki nevében beszélek, amikor azt mondom:  amellett, hogy sok hasznos és új információt szereztünk, nagyon kellemes estét tölthettünk a Konyha-szigeteken ;)

A végeredmény már odahaza fotózva: narancsos-csokis; narancsos-mákos; tonkababos-csokis és matcha teás :)

Mindezt – és a képeket – ezúton is köszönöm Módos Anikónak és Péternek, remélem, hogy jövőre is lesz alkalmunk találkozni ;)

2011. december 13.

Asztalt paradicsomos kiflik

Atti újfent külföldön, így újra olyan hozzávalókhoz nyúlhattam, amik nála a sor végén kullognak :)

Épp pár napja gondolkoztam azon, hogy az elmúlt hónapokban mennyi új dolog került be a konyhámba, amiről korábban nem is hallottam. Így ismertem meg tavasszal a medvehagymát, később a kurkumát, vagy a kardamomot, nemrég a tonkababot (erről egy következő bejegyzésben írok majd)... most már tudom mi az a ganache, vagy éppen a konfitálás, na és persze a macaron ;)  

Hasonlóképp pár hónapja kóstoltam először aszalt paradicsomot és rögtön beleszerettem :) Sajnos az akkor készült finomság is csak nekem ízlett igazán, így sokáig váratott magára egy újabb forduló, de asszem megérte várni ;)


Hozzávalók kb 8 kiflihez:
fél dl szobahőmérsékletű tej
1 dl langyos víz
1 tk. só
1 tk. (fél csomag) szárított élesztő :)
1 nagy csipet cukor
25 dkg liszt
1-2 gerezd fokhagyma
7 dkg aszalt paradicsom
5 dkg puha vaj
szárított oregano, bors ízlés szerint








Elkészítés:

Én a tésztát a kenyérsütő gépemben dagasztottam, így kicsit gyorsabb és egyszerűbb volt a folyamat :) Ennek hiányában a tejet a vízzel összekeverve lassú tűzön melegítjük kicsit és felolvasztjuk benne a vajat. Néhány evőkanálnyit kanalazunk belőle egy kis tálba, hozzáadjuk a cukrot és felfuttatjuk benne az élesztőt. Közben a lisztet egy nagyobb tálba szitáljuk, hozzáadjuk a sót, illetve a borsot, oreganót ízlés szerint (én provance-i fűszerkeveréket őröltem bele kb egy teáskanálnyit, de utóbb már többet tennék hozzá ;)). Ha kész hozzáöntjük a felfutott élesztőt és a maradék tejes keveréket, majd jól összegyúrjuk (én egy korábbi alkalommal a kézi habverő dagasztó rúdját használtam, de biztos vagyok benne, hogy kézi erővel is működik a dolog ;)). Ez kb 8-10 percet vesz igénybe. Ha kész becsomagoljuk konyharuhába és meleg helyre (akár 50 fokra melegített sütőbe) tesszük és kelesztjük addig, míg duplájára kel. 




Közben bőven van időnk összekutyulni a maradék hozzávalókat. Én olyan paradicsomot használtam, ami előbb meg kellett puhítani (zacskós, így forrásban lévő vízben kell áztatni kb 5 percig, de közben már le lehet kapcsolni a tűzhelyet), de ha olajban eltett típust használunk, azt le kell csöpögtetni mielőtt felhasználjuk. Ha kész nagyon apró darabokra vagdaljuk, vagy aprítógépbe vagdaljuk és összedaráljuk. Hozzákeverjük a puha vajat, belenyomjuk a megpucolt fokhagymagerezdeket, esetleg sózzuk, borsozzuk, ha szükségesnek ítéljük. 


Ha a tészta megkelt - kb. egy óra alatt - lisztezett nyújtódeszkán átgyúrjuk kicsit, majd hozzágyúrjuk a paradicsomos keveréket. Apránként lisztezzük, hogy ne ragadjon, majd egy kb 20-25 cm átmérőjű kört nyújtunk belőle. A kört cikkekre - 8 dbra - vágjuk. A cikkeket a hosszabb oldalunknál indítva feltekerjük és a végén kiflivé formázzuk.

A kifliket sütőpapírral bélelt tepsibe sorakoztatjuk és kissé felvert tojással megkenjük őket. Ezután mehetnek is a sütőbe, amit akkor kapcsolunk be 200 fokra. Amíg bemelegszik a kiflik újból szépen megnőnek, majd a kívánt hőmérsékletet elérve kb 15-20 perc alatt megsülnek (vigyázni kell, hogy ne égessük meg a paradicsomot, úgy, ahogy nekem sikerült kicsit :D).

2011. december 8.

Építkezünk...

Sajnos nem házat, hanem a blogot... Úgyhogy az elkövetkező napokban eléggé változó színekkel, elrendezéssel, és szétcsúszott bejegyzésekkel fogtok találkozni...

Ez a kaotikus állapot csak rövid ideig tartó, és mindenképpen átmeneti lesz, utána viszont remélhetőleg egy sokkal klasszabb látvány fog elétek tárulni az oldal betöltődése után.

Addig kéretik csak a tartalom alapján ítélkezni ;)





2011. december 6.

Keksz-kavalkád

Pár hete munkába menet rádiót hallgattam, így fültanúja voltam, amikor Rákóczi Feri advent első vasárnapjára tekintettel ajándékot osztogat kollegáinak. A meglepi egy-egy, kekszekkel teli karácsonyi doboz volt, aminek annyira örültek a megajándékozottak, hogy szinte láttam a fülig érő mosolyt az arcukon. Mostanában amúgy is "trendi" gasztroajándékokkal halmozni az ismerősöket, úgyhogy el is raktároztam az ötletet, várva a megvalósítás lehetőségére.

Nem kellett soká várni, ugyanis az elmúlt hetek tanulásos napjai után (amiket szerencsére siker koronázott, így már dupla szakvizsga tulajdonos vagyok ;)) végre egy egész hétvégét a konyhában tölthettem :) Okot pedig a már már hagyományossá váló jogászos talink adott, amit Mikulás-nap környékén szoktunk megtartani - ezúttal hétfő este került rá sor.

Péntek este sajttortát gyártottam, másnap párom szüleinek érkezésére várva sonkás kifliket, oreganós rudacskákat, petrezselymes csirkét készítettem. Vasárnap délelőtt még gyorsan összedobtam egy zellerkrémlevest, aztán este eljött a kekszsütés pillanata is :)

Íme a végeredmény:



Nagyon pontosan sikerült kiszámolnom a szükséges mennyiségeket, ugyanis mindössze 5 db diós keksz maradt itthoni fogyasztásra, és egy kis kreatívkodós fotózásra ;)


És ami a dobozba került:

Gyömbéres keksz

Hozzávalók: 10 dkg liszt, fél kk. szódabikarbóna, fél kk. sütőpor, 5 dkg cukor, 5 dkg puha vaj, 2 ek. méz, 1 tk. őrölt gyömbér, fél-fél kk. fahéj és szegfűszeg, tojásfehérje a kenéshez

A sütőt előmelegítjük 175 fokra. A lisztet, a szódabikarbónával és a sütőporral összekeverjük, majd hozzáadjuk az előre elkevert fűszereket és a cukrot. Összemorzsojuk a puha vajjal, majd hozzáadjuk a mézet és tésztát gyúrunk belőle. A masszából gombócokat formázunk, amiket sütőpapírral bélelt tepsibe sorakoztatunk, majd koronggá lapítunk. Mielőtt a sütőbe tolnánk megkenjük őket a tojásfehérjével, majd 8-10 perc alatt készre sütjük. 
Vigyázni kell, mert a teteje lassabban barnul, és ha nem figyelünk, akkor az alja túlságosan megég!
Diós keksz

Hozzávalók: 12,5 dkg liszt, 10 dkg vaj, 10 dkg cukor, fél kk. sütőpor, egy csipet só, 1 tojás, 12,5 dkg darált dió, egy kisebb marék dió a díszítéshez, tojás a kenéshez

A sütőt 180 fokra melegítjük.
A lisztet a sütőporral és a sóval elkeverjük, majd hozzáadjuk az összes hozzávalót és jól elkeverjük, hogy egynemű masszát kapjunk belőle. Ismét gombócokat formázunk, amiket a fent leírt módon a tepsibe sorakoztatunk és kilapogatunk. A tetejükre akár felezett, akár durvára darált diót szórunk, majd megkenjük a felvert tojással. Kb 10-12 perc alatt megsütjük.


Narancsos-csokis tallér

Hozzávalók: 10 dkg tejcsoki, 5 dkg narancsos étcsokoládé, 12,5 dkg liszt, 1-2 dkg cukrozatlan kakaópor, 1 kk. szódabikarbóna, 1 kk. sütőpor, 10 dkg cukor, 12,5 dkg puha vaj, egy narancs

A sütőt 175 fokra melegítjük elő.
A tejcsokit gőz fölött megolvasztjuk. A lisztet összekeverjük a sütőporral, a szódabikarbónával és a kakaóporral. A narancs héjából reszelünk bele valamennyit (kb. a felét). Egy külön tálban robotgéppel összekeverjük a cukrot és a vajat, majd fakanállal hozzákavarjuk az olvasztott csokit és a lisztes keveréket. A narancsnak kifacsarjuk a levét, és adunk a masszához belőle, de csak annyit, hogy az állaga ne nagyon változzon. A narancsos csokit apró darabkákra tördeljük és azt is hozzákeverjük a masszához. Ezután sütőpapírral bélelt tepsibe kanalazzuk a tésztát teáskanálnyi mennyiségekkel úgy, hogy legyen közöttünk 3-4 cm távolság (később meg fog nőni!). 
Kb. 10 percig sütjük, majd kivesszük a sütőből a tepsit. 
Várni kell, hogy hűljön kicsit, különben széthullik a keksz!

2011. november 24.

Kedvenc kuglófom

Tegnap már eléggé a kiborulás szélén voltam... pontosabban sikerült is kiborulnom a felgyűlt tanulnivalónak köszönhetően... Akárhogy ütemeztem, akárhogy ültem felette, nem úgy haladtam, ahogy szerettem volna... Emiatt egyre idegesebb lettem, emiatt egyre kevésbé haladtam, egyre jobban ideges lettem... és így tovább....

Odáig jutottam, hogy este félredobtam az egészet és kivonultam a konyhába, megsütni ezt:



Ezzel a kuglóffal régóta barátok vagyunk. Nem emlékszem biztosan, de talán első önálló sütésem eredménye volt évekkel ezelőtt... Egy magazinból írtam ki a receptet, de hogy melyikből... gőzöm sincs. Viszont még most is emlékszem első próbálkozásaim egyikére, amikor az előírt sütési időt követően kifordítottam, és az egész belseje szétfolyt a tányérban... Én szépen visszaöntöttem és sütöttem tovább ;) Finom volt :D Egyik ismerősöm meg is jegyezte: biztos ez a titka :P Emlékszem arra is, amikor - nem értve még olyannyira a hőfokokhoz - 50 celsiuson próbáltam sülésre kényszeríteni szegényt, hosszú órákon keresztül, aminek eredmény egy ragacsos félig átsült valami lett... Na aaaz nem volt finom...

 
Miközben a tésztát kavargattam azon járt az agyam, hogy talán már 4-5 éve is annak, amikor utoljára megcsináltam ezt a finomságot. Igazából nincs benne semmi extra, de kíváncsi voltam, hogy vajon mennyit változtat rajta az azóta gyűlt (és véleményem szerint még mindig csak gyerek - najó tini - cipőben járó) tapasztalatom.

Kicsit izgultam is, hiszen mindig sikereket könyvelhettem el, amikor éppen aktuális lakótársainkkal kóstoltattam, és reméltem, hogy ízlésem változása (amiről külön bejegyzést írhatnék) miatt nem fogok csalódni...

Nos, a végeredmény happy end... Szerintem szebb lett mint valaha, és ugyanolyan finom, mint amire emlékeztem ;) És neki köszönhetően ma újult erővel ülhettem ismét a könyvek között :)





Hozzávalók: 4 tojás, 25 dkg porcukor, 1 dl olaj, 1 dl tej, 20 dkg liszt, 1-2 ek. cukrozatlan kakaópor, 1 cs. sütőpor, porcukor, csokoládé a díszítéshez.

Elkészítés:
A tojásokat szétválasztjuk. A sárgáját kikeverjük a porcukorral, majd hozzáadjuk a tejet és az olajat. A fehérjét habbá verjük, egy külön tálban pedig összekeverjük a lisztet és a sütőport. A cukros keverékhez fokozatosan hozzáadjuk a lisztet, majd beleforgatjuk a tojásfehérjét.
Vajjal kikent, lisztezett formába töltjük a massza 2/3-át. A maradékba belekeverjük a kakaóport, majd ezt belecsurgatjuk a formába.

175 fokra előmelegített sütőben kb. 50 percig sütjük. Közben érdemes figyelni rá, ha pirul befedni alufóliával, nehogy megégjen. Amikor elkezd nagyon emelkedni a teteje, célszerű megszúrni kicsit, hogy ne repedjen ki. Ha kész, kicsit hűlni hagyjuk, majd kifordítjuk a formából.

Amikor teljesen kihűlt megszórjuk porcukorral, olvasztott csokit csurgatunk rá, de akár bevonható teljesen  csokival is (megvallom, nekem már így is túl édes volt, úgyhogy legközelebb marad a la natur ;))


2011. november 21.

Asztalt paradicsomos, diós ricottával töltött csirkecombok




Talán van egy éve is annak, hogy ezt a receptet kinéztem magamnak, de valahogy soha nem adódott alkalom rá, hogy elkészítsem. Ennek talán legfőbb oka, hogy férjecském közel sem volt annyira lelkes a hozzávalók hallatán, mint én, így aztán szegényke mindig a lista végére került... Most viszont, hogy egyedül - pontosabban jogszabályaimmal - tengetem napjaim, és enyhén szólva kezdtem befordulni, gondoltam jót tesz egy kis főzöcske, és mivel sonka és aszalt paradicsom is volt itthon, ráadásul kevéske dió is maradt a legutóbbi salátámból, gondoltam eljött az ideje a megvalósításnak ;)

 

A csirkecombokat sózzuk, borsozzuk, majd amíg állni hagyjuk őket elkészítjük a tölteléket. Ehhez néhány asztalt paradicsom, dió, bazsalikum és ricotta szükséges. A combokat töltés után pármai híján serrano sonkába tekertem. Amíg a krémet készítjük a sütőt is elő lehet melegíteni, így mire összeállnak a combok, már mehetnek is a sütőbe. A tálba még néhány paradicsomot, és kevés krumplit is raktam.
A végeredmény nem pont olyan volt, mint amire számítottam, legintenzívebben az asztal paradicsom fűszeres ízét lehetett érezni, a dió - amire én inkább kíváncsi voltam - csak az állagán volt érezhető. 

 

A recept viszont összességében nekem bejött, úgyhogy szerintem érdemes kipróbálni. Ráadásul külön bónuszt érdemel, hogy az előkészítés talán 15-20 percet vett igénybe, így aztán mosogatással, sütőbe rakással, kivétellel, tálalással együtt is legfeljebb fél órát vett el a tanulásra szánt időmből :) 

Sajnos kicsit több időm telt a fényképezéssel (és közel sem sikerült olyan képet csinálnom, amit gépcsekém debütálására szánnék...). A jól bevált fotómasinánk ugyanis épp Indiában örökít meg élményeket, így kénytelen voltam az alig két hete megkapott - és azóta tanulás miatt kb. kézbe sem vett - tükörreflexes csodát tesztelgetni... Remélem később szebb képekkel szolgálhatok bizonyítandó, hogy megérdemeltem az ajándékot ;)

A pontos recept a spooon oldalán található.

2011. november 20.

Ladureé-túra

Mivel még mindig tanulással és nem főzöcskézéssel telnek napjaim, így újfent nosztalgiázós képekkel tudok szolgálni. Mivel most épp macaron-lázban égek ( olyannyira, hogy pár napja jelentkezem egy macaron készítő tanfolyamra is... :D ), ezért arra gondoltam, hogy elmesélem párizsi macaron beszerző körutamat. 


Anno leírtam, hogy mennyire régi vágyam volt Párizsba menni, és hogy milyen benyomást tett rám a város az ott töltött idő alatt. Nos, akkor arról nem sokat írtam, hogy továbbindulásunk napján egyedül vágtam neki a nagyvárosnak. Reggel ugyanis felkerekedtem, hogy beszerezzek néhány macaront, ezzel is bővítve a túránkon átélt gasztro-élmények számát.

Előző nap is tervbe volt ez véve, de sajnos a várttal ellentétben sehol nem botlottunk cukrászdába, vagy macaron árusba :) Így aztán interneten néztem utána, honnan tudnék viszonylag kevés utazgatással beszerezni néhányat. Választásom a híres Ladureé-ra esett (ha már lúd legyen kövér alapon...). 

Sajnos az út közel sem volt olyan gyors mint terveztem, ugyanis hétvégével ellentétben óriási tömeg sorakozott a metrónál, így volt, hogy csak második járatra bírtam beszuszakolni magamat. A nagy utazóközönség miatt pedig eleve lassabban is haladtak a járművek... Alig vártam, hogy megérkezzek, mert bizony elég rendesen tapasztalhattam a franciák parfümjeit is a tömegnyomorban, amitől (vagy a levegőtlenségtől) a fejem is megfájdult. Nézve a pozitív oldalát: legalább a hétköznapi párizsi létbe is beleszippanthattam...szó szerint :S

Újfent a Diadalívnél kellett felszínre jönnöm, és bizony sajnálkoztam is, hogy aznap nincs időm a Champs Elysées-en sétálgatni, ugyanis - az előző nappal ellentétben - csodás napsütés fogadott. 







Én viszont célirányos voltam és kapkodtam a lábaimat, úgyhogy pár perc múlva meg is érkeztem.

Sajnos csalódást kell okoznom, ugyanis bent nem készítettem képeket. Ennek oka, hogy az időm azzal ment el, hogy megpróbáljam megértetni magam a francia nyelven beszélő eladóhölggyel :S Ez egyébként egész franciaországi tartózkodásunkon problémákat okozott, ugyanis nem igazán akaródzott senkinek az angol nyelv megértése (ellentétben a németekkel, pedig úgy tudtam ők aztán teljesen elzárkóznak ettől a nyelvtől). Máskor viszont ott volt Atti és az alapfokú nyelvtudása, most viszont mindent megtudtam az eladótól (pl. hogy orosz származású), csak azt nem, amit akartam :) 

Így aztán szín alapján válogattam, illetve volt olyan íz, amit franciául is megértettem (pl a citrom). Volt is később meglepetés, amikor az epresnek hitt macaron málna, a pisztáciásnak gondolt zöldalma ízt adott ;)








Egyébként a hely szellemét teljesen átadja a honlap: egy kis ajándékdobozban éreztem magam, telis-tele finoman kidolgozott díszekkel, bútorokkal, tökéletesnek tűnő cukrászsüteményekkel, croissantokkal, és persze macaronokkal, nameg az elvitelükre szánt szépséges dobozokkal. Sajnos a költségvetésből csak néhány darabra futotta, így aztán irigykedve néztem az előttem álló hölgyet, aki két dobozt pakoltatott tele összesen kb 80-100 (!) macaronnal...

Kilépve még szakítottam kis időt a kirakatokra is ...

 

...aztán sajnos ismét metróra kellett szállni és pár óra múlva már egy dugóban ülhettünk útban a Burgundiai borvidék felé... ;)

2011. november 10.

Nosztalgiázás

Pár héttel ezelőtt gyönyörű hangulatképeket nézegethettem Reni blogján, amik rögtön felidézték bennem nyári EU körutunkat, ugyanis sok hasonló fotót találtam a bejegyzésben, mint amilyeneket én is készítettem, vagy legalábbis próbáltam készíteni nyaralásunkon. 

Most, hogy napjaim nagyrészt tanulással telnek, és szakácskönyvek helyett a jogszabályokat bújom, kis kikapcsolódásként elővettem a képeinket. Annyira hihetetlen, hogy az élményeket mindössze két-három hónapja éltük át... A dolgos hétköznapok bizony sokkal távolabbivá változtatták őket. Ráadásul a blog gasztrová tételével az akkor írt bejegyzések is törlésre kerültek, így aztán a polcokon található egy-két apróságon kívül semmi nem emlékeztet a kirándulásra.
Ezért úgy gondoltam, néhány képet visszatöltök ide, ezúttal kicsit más szempontból nézve őket. Kirándulásunk alatt ugyanis ismerkedtünk az adott országok látványosságaival, templomaival, közlekedésével, embereivel, de nem utolsósorban igyekeztünk a helyi finomságokat is tesztelni. Így aztán ittunk cseh söröket Prágában, ettünk kolbászkákat Berlinben, kóstoltuk a füves-sütit a holland fővárosban... De legnagyobb élményt számomra a holland kisvárosok sajtjai és az ott látott tehenes-szélmalmos-zöld füves tájak; a belga csokik; Párizs és a Burgundiai borvidék, valamint - milánói pizzázás és Sirmione fagylaltjai után - Trieszt tengerpartja jelentett.

Amszterdam:















Monnikedam:












 
Alkmaar:















Folyt.köv a belga, francia és olasz régióval...


2011. november 9.

Juszt is hozzászólok!

Ma akadt meg a szemem az egyik általam követett blog pár nappal ezelőtti bejegyzésén
Engem is sokszor "megvisel", hogy hiába a sok látogató, nem érkezik blogomra semmilyen észrevétel... Én a - talán túl sokat is - kommentelő fajtába tartozom, így mindig szomorúan állapítom meg a nap végén, hogy nem növekedett a megjegyzések száma... Pedig szerintem egyetértünk abban, hogy jól esik az elismerés, és persze hasznos a negatív kritika, vagy észrevétel is. Úgyhogy a "Juszt is hozzászólok" mozgalomhoz csatlakozva buzdítok minden kedves látogatót arra, hogy hagyjon magáról maradandóbban a statisztikai adataim számnövekedésén túl egy-egy megjegyzés hozzáadásával ;)


Ha tetszik a mozgalom, akkor fog a képet, és írj te is bejegyzést róla ;) De csak miután hozzászóltál ehhez :P

2011. november 6.

Macaronizmus

Vicces, hogy pár hete arról áradoztam mennyire visszafogom majd a sütisütést, és áttérek a főzésre... Az is vicces, hogy előző bejegyzésemben arról regéltem mennyire nem fogok egy sütit kétszer megsütni... Namost: mit lehet tenni, ha most - pár hónappal ezelőtti lekvárfőzésem után - a macaronokra kattantam rá?? És különben is: mennyire számít ugyanolyannak, ha egy teljesen más ízkombinációt tesztelek? :) És bűn-e, ha ezúttal azért ragadtam fakanalat, hogy tegnap szülinapját ünneplő, és egyben ma tanulásomat segítő barátnőmet meglepjem? ;)

Legutóbb én segítettem őt a tanulásban, akkor nagyon agyalni nem volt időm, így Stahl Judit kókuszos minimuffinjaival tettem eleget korábbi "valami kókuszosat" kérésének. Ezúttal kakaós-kókuszos macaronok születtek, saját ötletem (és Reni alapreceptje) szerint ;) 
 
Nos, Edi, remélem még nem untál rá a kókuszra... :P






Hozzávalók kb 15-20 db kókuszos-csokis macaronhoz:
A habcsókhoz: 140 g mandulaliszt, 100 g pihentetett tojásfehérje, 200 g porcukor, 20 g kristálycukor, 10 g cukrozatlan kakaópor

A krémhez: 100 ml habtejszín, 100 ml kókusztej, 3-4 ek. kókuszreszelék, 1 ek. kókuszszirup, 1 ek. vaj, 100 g fehércsokoládé

Először a krémet készítettem el, sajnos a folyamat elején, így csak kb 1,5 órát volt a hűtőben. Ha esetleg újra készíteném, akkor már előző nap, vagy legalább órákkal korábban nekilátnék, hogy legyen ideje lehűlni, megdermedni. Először gőz fölött olvasztottam a csokit, illetve ezzel párhuzamosan összekevertem a kókusztejet a tejszínnel, és a keveréket forráspontig melegítettem. Ezt követően ráöntöttem a félig-meddig megolvadt csokira, és addig kutyultam, amíg a csoki teljesen el nem olvadt, és egy sűrű, csomómentes massza nem keletkezett. Hozzáadtam a kókuszszirupot, de ez elhagyható, majd belekevertem 3-4 ek. kókuszreszeléket, de ez is módosítható ízlés szerint. Lehűtöttem, majd hűtőbe raktam.

A habcsókokat ugyanúgy csináltam, mint legutóbb, azzal a különbséggel, hogy ezúttal a tojásfehérjéhez - a felverés után - adtam még kakaóport is (kurkuma helyett). A végeredmény ismeretében, következő alkalommal még több kakaót adnék hozzá, mert ennél sötétebb barna színre vágytam. Miután megsültek, kiszedtem őket a tepsiből, és megkentem őket a kókuszos krémmel. Már frissen is finom volt - bár kissé ragacsos -, de igazán jó íze az éjszakai hűtős pihenés után lett.

2011. november 3.

Süti-meeting

Nincs mese, ma megállapítottam, hogy nem szabad ugyanazt a süteményt több alkalommal megsütnöm... Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem mindig az első sikerül jól, minden későbbi alkalom - ha nem is ehetetlen :) - kevésbé finom, kevésbé szép. Pedig azt gondolnám, hogy a tapasztalat és a gyakorlat eredményeként egyre ízletesebb, és tökéletesebb finomságoknak kellene kikerülniük a kezem közül. 

A linzert, islert és Nérót bő fél éve készítettem először, egy nem túl vidám alkalomra... Akkor két éjszakán át gyártottam őket, és így is épphogy elegendő volt a családnak, arra pedig esélyem sem volt, hogy fényképeket készítgessek (csak kutyafuttában egyet kettőt a mobilommal...). Igaz, apukám kijelentése, pontosabban kétkedése ( "Komolyan nem T*scoból, vagy S*arból vetted???") eddigi egyik legnagyobb bók volt a főztömre :) Azóta többször terveztem, hogy újragyártom ezeket a finom falatokat úgy, hogy méltóképp meg is örökítsem őket.
Párom cégénél szokás hetente (?) ún. süti-meetinget tartani, ahova a résztvevők felváltva szolgáltatják a süteményeket. Gondoltam ha már meeting, akkor meetingeljenek újra a sütikék is, úgyhogy újra előkaptam a recepteket. Vágyaim sajnos csak félig-meddig teljesültek: egyrészt - minden igyekezetem ellenére - valahogy nem lettek olyan szépek, és az ízük is másabb (pedig ezúttal a lekvár is saját gyártmány bennük...); másrészt a fotózásra ezúttal sem voltak kedvezőbb lehetőségek... 



Talán majd legközelebb... Ha lesz egyáltalán legközelebb :) Hiszen sütirecept annyi, mint a tenger, miért is kellene bármelyiket ismételnem ;)

2011. október 29.

Mission accomplished... avagy első macaronjaim ;)

Én és a macaronok... első találkozásunk nyár végén történt... Európa túránkon... Párizsban... a Ladurée-ben... :) Igaz korábban - már amennyire korábban van a pár hónappal ezelőtt - kolleganőm mesélt róluk, de akkor még nem keltették fel az érdeklődésemet. Később, amikor egy családi hétvégére aprósütiket akartam gyártani, felfedeztem pár receptet Reni blogján. Amikor megláttam, hogy első lépésben napokig kell tojásfehérjét pihentetni, azt gondoltam "Ki az az őrült, aki ennyit tökölődik egy süteményért...?!".

Jelentem beléptem az "őrültek" táborába. Méghozzá egészen extrém őrült módon... A mandulalisztet 11 - mármint este 11 - órakor álltam neki szitálni, és majdnem hajnali kettőt ütött az óra, amikor izgatottam guggoltam a sütő előtt, figyelve hogy növekednek ezek az apró korongok... Ezt csak az tudja átérezni, aki hasonlóan megszállott valami iránt. Mint ahogy azt a boldog érzést is, amit az első macaron tányérra helyezésekor és megkóstolásakor élhettem át... Kicsike konyhámban az éjszaka közepén ;)

Mióta francia földön először kóstoltam ezt a finomságot, játszadozom a gondolattal, hogy megpróbálkozom egyszer a sütésével is. Mostanáig sem időm, sem energiám nem volt rá, de a héten olvastam, hogy épp zajlik a 45. VKF! Régebben is bele-belefutottam egy-egy fordulóba (legutóbb akkor, amikor Reni volt a házigazda), de vagy a téma nem fogott meg, vagy időnek voltam hiányában... Most viszont épp rá voltam kattanva a sütőtökre (lásd kettővel korábbi bejegyzés), így két régi vágyamat valósítottam meg egy füst alatt: macaront sütöttem, és "pályáztam" a VKFen :) Méghozzá - a témának megfelelve - sütőtökös macaronnal:



Hozzávalók:

50 g tojásfehérje (nekem több mint egy hete pihent a hűtőben)
100 g mandulaliszt*
70 g porcukor
10 g cukor

15 g sült sütőtök
5 g barnacukor









A tököt már előző nap megsütöttem (200 fokra előmelegített sütőben, alufóliával bélelt tepsiben, kb. 2 óra alatt). 

A macaronhoz felvertem a tojásfehérjét, majd hozzáadtam a cukrot és egy kis kurkumát színezőanyagként*. Egy külön tálban összekevertem a mandulalisztet és a porcukrot, majd a keveréket átszitáltam egy másik tálba és hozzáadtam a tojásfehérjéhez. A masszát habzsákba töltöttem és kis korongokat formáztam egy sütőpapírral bélelt tepsibe ( elvileg 3 cm-esnek kellett volna lennie, de nekem sajnos nagyobbra sikerültek kicsit). Egy órát pihentettem őket.

Ezalatt pépesítettem a tököt és összekevertem a cukorral. Előmelegítettem a sütőt 175 fokra.

Amikor lejárt a pihenőidő beraktam a korongokat a sütőbe és kb. 5 percig sütöttem őket. Aztán lejjebb vettem a hőfokot kb. 125 fokra és kinyitottam kicsit a sütő ajtaját. Így sült tovább kb 7 percig, majd további 4-5 percig csak alulsütéssel. Miután megsültek, és hűltek kicsit megkentem őket a sütőtökös krémmel.

* köszönöm a beszerzési segítséget ;)

2011. október 25.

Túrós-barackos spiráltorta

Ezt az alkotást mindenképp meg szerettem volna osztani. Hétvégén ugyanis ismét egy szülinapi meglepi volt, ismét egy Stahl Judit féle spiráltortával :) 

Mivel az eperszezon már jócskán elmúlt, valami újat kellett kitalálni. Ezúttal tesóm is segített az ötletelésben, aminek végeredményeként megszületett a barackos-túrós verzió. 
A tortát nem akartam majd' 200 km-en át utaztatni, ezért pénteken - kb. este 9-kor, miután végre hazaértem - csak a piskóta alapot sütöttem meg. A folytatás pedig másnap délelőttig várt, és a torta a végső formáját csak az átadás előtt pár órával nyerte el. 

Szerencsére nem csak az ötletelésben, hanem a bevásárlásban és a kivitelezésben is közreműködött hugom, úgyhogy mire megérkeztünk az alappal, már fel volt szeletelve a barack, és elő voltak készítve a további hozzávalók. A töltelékhez túrót, és a nyáron gyártott saját nektarinlekvárt használtam, cukorral, tojással vegyítve, a mázhoz pedig sajtkrémet víz helyett a barack levével hígítva. Ez adott neki egy kis - alig észrevehető - sárgás árnyalatot és egy kis barackos ízt is. 

A végeredmény jól sikerült: a fotózásra nem igazán volt időm, a torta pillanatok alatt elfogyott ;) (az elkészült képeken nyomon következő, hogy csökken a háttérben a mennyiség :D )


2011. október 20.

Tökös pite




Arról nincs tudomásom, hogy kiskoromban mennyire voltam barátságban a sütőtökös bébiételekkel, azt viszont tudom, hogy az elmúlt huszonévben nem kerültünk túl közel egymáshoz :)

Így volt ez egészen addig, amíg egy főzős műsorban nyomon nem követtem egy ínycsiklandozó sütőtökkrémleves elkészülését, tálalását és elfogyasztását. Mivel épp szezonja volt, pár nap múlva már én is kóstolhattam a levest, és ezzel együtt foghattam kezet először (vagy újra?) a sütőtökkel.

Sajnos párom – enyhén szólva - nem rajong iránta, így aztán elég ritkán kerül az asztalunkra. Most viszont, hogy egyre több helyen látom a gyönyörű, narancsos színben pompázó sült tököt, és olvasom napról napra a sütőtökös recepteket kedvenc gasztro-bloggereim oldalán, újra kedvet kaptam egy kis kísérletezésre.

Sokat hallottam az elmúlt években a párom nagymamája által készített tökös pitéről, azonban a sors úgy alakította, hogy nem volt, és sajnos már nem is lesz lehetőségem megkóstolni a legendás süteményt… Arra gondoltam viszont, hogy megsütöm úgy, ahogy én elképzelem ( természetesen közel sem azzal a céllal, hogy „A” tökös pite helyét átvegyem ;) ).

A feladat több szempontból „kihívás” volt számomra: egyrészt soha nem sütöttem még tököt, másrészt soha nem készítettem még pitét…

Így aztán először ( bármennyire nevetségesnek tűnhet a gyakorlott olvasók szemében ) utánaolvastam a töksütési fortélyoknak. Nah, hát találkoztam legalább tíz féle verzióval ( különböző vágási eljárás, előmelegített, vagy nem előmelegített sütő, aláöntött víz, vagy alufóliával bélelt tepsi, és a sütési hőmérséklet 150-220ig terjedő mindenféle skálája… ). Úgyhogy vettem egy nagy levegőt (és egy nagy kést), összevágtam ahogy sikerült, kikanalaztam, ahogy sikerült, bekapcsoltam a sütőt a skála középső értékére és előmelegedett, amennyire tudott… Mondanom sem kell: a tök csudaszépre és nem mellesleg isteni finomra sült ;) Olyannyira, hogy kis híján nem maradt elég alapanyag a süteményhez…

Másnap délelőtt folytatódott a művelet. Addigra megnéztem jó néhány pitereceptet és megállapítottam, hogy alapja szinte minden esetben ugyanaz az omlós sütemény, amiből a linzer készül. Mivel dióval akartam kombinálni, annyit variáltam az alaprecepten, hogy a liszt egy részét darált dióval helyettesítettem. A tésztát, miután összeállt, hűtőbe raktam és csak délután folytattam a műveletet.

Szerettem volna olyan tipikus – amerikai – pitét sütni, fodros, díszes széllel, vagy rácsos mintával, de az alap annyira volt elég, hogy egy gyümölcstorta formát kibéleljek vele. Amíg sült – azaz kb. 10 percig – a kiszedegetett tököt összekevertem a barnacukorral, adtam hozzá egy kis reszelt szerecsendiót, és belekevertem a tojást; illetve durvára daráltam, majd megpirítottam egy nagyobb marék diót.

A kisült tésztára előbb a diót szórtam, majd egyenletesen eloszlattam rajta a tökös keveréket.

A nehezebb feladat kb. másfél óra múlva következett, amikor (40 percnyi) sülés, illetve hűlés után megpróbáltam kiszedni a sütit a formából. Ehhez először tepsit raktam a forma tetejére és egy jól irányzott, gyors mozdulattal átfordítottam rá – fejjel lefele - a tortát. Ezután pedig sikeresen tönkretettem, mivel az újabb fordítást már nem bírta elviselni a tészta és a pereme végig lehullott… Úgyhogy mentettem, ami menthető: négyzetekre szeltem a sütit ;) (és felírtam kívánságlistámra egy piteformát ;))

/recept aktiválódott, oldalt a menüből elérhető/

2011. október 14.

Tanulós-dopping

Igen, átalakulóban van a blog... :) Szemfülesebbek már észrevehették az új címet, más betűtípust, és akár az is feltűnhetett, hogy már csak szakácskodós bejegyzések olvashatók az oldalon. Még lesz változás, de hogy mikor azt sajnos nem tudom, ugyanis át kell állítanom magam a tanulásra, ugyanis bő egy hónap múlva ismét szakvizsgázom...

Edina barátnőmnek is időszerű ez a program, de neki már csak napok vannak hátra. Gondoltam készítek neki valamit, ami energiát ad az utolsó hajrához. 

Ha már hétvégén párom kívánságai teljesültek, ezúttal Edi korábbi kérését vettem alapul. Így aztán kókuszos finomság sült a sütőben, méghozzá a névnapomra kapott csudijó minimuffin formámban ;) Pontosabban a sülési fázis még a kókuszreszelék nélkül zajlott, majd a kész muffinokat forgattam csokis öntetbe, majd a reszelékbe. Asszem nem lesz meglepetés, ha azt mondom, a recept Stahl Judit Gyors muffinos könyvéből származik ;)

A végeredmény olyannyira jól sikerült, hogy a 24 darabból mindössze kilenc jutott el a címzetthez, és épphogy eljöttem tőle már érkezett az sms, miszerint azok fele is elfogyott ;)



Hétvégén kicsit elfordulok újdonsült - főzős - szenvedélyemtől, és ismét a sütés felé veszem az irányt. Feltéve, hogy sikerül rá időt szakítanom a tervezett takarítás és tanulás közepette... Hogy mi készül pontosan az egyenlőre titok, de annyit elárulhatok, hogy őszi finomságok várnak a sorukra ;) Bár amilyen időjárás van alakulóban, lehet, hogy inkább a téli dolgokra kellene koncentrálnom? :S


2011. október 9.

Valami cheddar sajtosat

Atti pár napja Írországban járt. Ez nem újdonság, sajnos munkája kapcsán elég gyakran kell néhány napot kint töltenie. Első alkalommal még számos emléktárgy lapult a táskája mélyén, de ahogy sűrűsödtek a kiutazások, úgy ritkultak a szuvernírek is. Érthető, hiszen minek emlék onnan, ahova pár héten belül újra megy az ember :)

Most viszont egy adag cheddar sajttal állított haza és kiadta az utasítást: hétvégén ebből csináljak valamit, ha már újra rákattantam a konyhaművészetre.

Én aztán összekötöttem a kellemest a hasznossal... A sajtot ugyanis egy pogácsába használtam fel, ami a szombati társasjáték-parti asztalán landolt ;) Mivel a sajt nem volt elég csípős, feltúrbóztam egy kis (indiai) chilipaprikával is. Úgyhogy nagyon multikulti chilis-cheddarsajtos pogácsa lett a végeredmény ;)

2011. október 4.

Süti, nem süti...

Többször szóba került már konyhában otthonos barátaimmal folyatott beszélgetésekkor, hogy két csoportra oszlik a szakácskodós társadalom: vagy főzni, vagy sütni szeret valaki. Én egyértelműen az utóbbi csoportba soroltam magam, mert bár sokfélét főzöcskéztem, de általában "kényszerből". Legtöbbször a hús odaégett, a tészta szétfőtt, a levest elsóztam és sorolhatnám... Így aztán ha volt kis szabadidőm, szívesebben bújtam a süteményes recepteket :) Ott szinte mindig sikereket könyvelhettem el! ;)

Hétvégén viszont megfordult a világom...

Pár napja ugyanis virtuális futótársat találtam magamnak Moc személyében, és egyúttal újfent rászántam magam az egészségesebb életmódra. Utóbbi viszont eléggé keresztülhúzza fenti hobbimat, amit bár nehezen, de igyekszem elfogadni ( ha nem is teljesen, de muszáj visszafogni az édességeket...). A történet nem ér viszont itt véget :) 

Szombaton legkedvesebb barátnőmnél vendégeskedtünk, és irigykedve dicsértem az ebédet, amit elénk tálalt. Ő pedig csak biztatott, mondván, biztos, hogy én is tudnék finomakat főzni, ha rászánnám magam. Aztán jött a vasárnap, amikor apáékat láttuk vendégül, úgyhogy rajtam volt a háziasszony szerep. Mozzarellás-paradicsomos csirkét készítettem, a leveshez viszont felütöttem - ki más :D - Stahl Judit Végre otthon! c. kötetét. Elég nehéz volt a választás, ugyanis annyi finomság volt benne :D Nem is értem miért veszek szakácskönyveket, ha mindig hónapok (khöm... évek) múlva jövök rá, hogy milyen sok jó receptet tartalmaznak :DD 

Az ebédhez végül egy fokhagymakrémleves társult, de rögtön bejelöltem két további receptet is magamnak ;)

Kihasználva, hogy férjem (aki rühelli a mustárt) épp írföldön tölti napjait, hétfőn első jelöltemet a mustáros-hagymás csirkét csináltam meg :) Ehhez a csirkehusik zsírjában megpárolt hagymát, fehérboros mustáros lében kellett sütőbe rakni. A bor egy '97-es furmint, a mustár a túránkról hozott dijoni volt... Ezek együtt a sütőben... Úhhh. Nagyon fincsi illata volt! A végeredmény:




A mai menü pedig másik kiválasztottam, a petrezselymes csirke (az igazsághoz hozzátartozik, hogy a vasárnapi vendégvárásra kiolvasztottam négy csirkecombot, amiket meg kellett csinálnom :)). Köretnek szintén a túráról hozott alapanyagot, gemelli tésztát használtam. Szerintem ez is fincsi lett :P Remélem holnap párom is visszaigazol ;) Feltéve, hogy hagyok neki :DD



Úgyhogy jelentem új hobbim van: főzöcskézni szeretek :DD Ami jó, mert hála a családnak tele a fagyasztónk husikkal és zöldségekkel, és így legalább kopnak. Jó, mert használom a szakácskönyveimet... Jó, mert amúgy is ennénk, úgyhogy nincs plusz kalóriabevitel... És ennek hála jóóóóóóóó, mert lelkifurdalás nélkül tüsténkedhetek a konyhában és nem kell félretolni imádott konyhacuccaimat!!! :D

2011. július 26.

Lekvár-mánia 3. - Csoportkép ;)

Ígérem az utolsó lekváros bejegyzés...legalábbis őszig :D

Ma sikerült vennem megfelelő anyagot, így az estém az üvegek öltöztetésével, majd fotózásával telt. Ilyenkor eszembe jut a 'lárpúrlártos' "Nooormáális???" kérdése :D

Íme a végeredmény, de még mielőtt valaki az ötletet dicsérné, be kell, hogy valljam nem tőlem származik, hanem egyik kedvenc blogom (Az élet napos oldala) szerzője, Reni volt az ötletgazda (a publikálás természetesen az ő hozzájárulásával történik) :) Jah, és a lekvárok között van egy kakukktojás: a meggyet anyóskától kaptam ajándékba, de gondoltam nem rekesztem ki a bandából ;)

Vegyes erdei-sárgabarack-ribizli-meggy-mandulás sárga/málna-nektarin

Sárgabarack, nektarin, rajta mandulás sárgabarack

 Az erdei gyümik is akartak külön fotót: vegyes, ribizli, szeder, málna, rajta rozmaringos szeder

Felcímkézve a mamitól kapott matricákkal :)

A nagy csapat: ribizli, mandulás sárgabarack, rajta szeder, nektarin,sárgabarack, vegyes erdei, dinnye, málna, rajta rozmaringos szeder