2011. október 29.

Mission accomplished... avagy első macaronjaim ;)

Én és a macaronok... első találkozásunk nyár végén történt... Európa túránkon... Párizsban... a Ladurée-ben... :) Igaz korábban - már amennyire korábban van a pár hónappal ezelőtt - kolleganőm mesélt róluk, de akkor még nem keltették fel az érdeklődésemet. Később, amikor egy családi hétvégére aprósütiket akartam gyártani, felfedeztem pár receptet Reni blogján. Amikor megláttam, hogy első lépésben napokig kell tojásfehérjét pihentetni, azt gondoltam "Ki az az őrült, aki ennyit tökölődik egy süteményért...?!".

Jelentem beléptem az "őrültek" táborába. Méghozzá egészen extrém őrült módon... A mandulalisztet 11 - mármint este 11 - órakor álltam neki szitálni, és majdnem hajnali kettőt ütött az óra, amikor izgatottam guggoltam a sütő előtt, figyelve hogy növekednek ezek az apró korongok... Ezt csak az tudja átérezni, aki hasonlóan megszállott valami iránt. Mint ahogy azt a boldog érzést is, amit az első macaron tányérra helyezésekor és megkóstolásakor élhettem át... Kicsike konyhámban az éjszaka közepén ;)

Mióta francia földön először kóstoltam ezt a finomságot, játszadozom a gondolattal, hogy megpróbálkozom egyszer a sütésével is. Mostanáig sem időm, sem energiám nem volt rá, de a héten olvastam, hogy épp zajlik a 45. VKF! Régebben is bele-belefutottam egy-egy fordulóba (legutóbb akkor, amikor Reni volt a házigazda), de vagy a téma nem fogott meg, vagy időnek voltam hiányában... Most viszont épp rá voltam kattanva a sütőtökre (lásd kettővel korábbi bejegyzés), így két régi vágyamat valósítottam meg egy füst alatt: macaront sütöttem, és "pályáztam" a VKFen :) Méghozzá - a témának megfelelve - sütőtökös macaronnal:



Hozzávalók:

50 g tojásfehérje (nekem több mint egy hete pihent a hűtőben)
100 g mandulaliszt*
70 g porcukor
10 g cukor

15 g sült sütőtök
5 g barnacukor









A tököt már előző nap megsütöttem (200 fokra előmelegített sütőben, alufóliával bélelt tepsiben, kb. 2 óra alatt). 

A macaronhoz felvertem a tojásfehérjét, majd hozzáadtam a cukrot és egy kis kurkumát színezőanyagként*. Egy külön tálban összekevertem a mandulalisztet és a porcukrot, majd a keveréket átszitáltam egy másik tálba és hozzáadtam a tojásfehérjéhez. A masszát habzsákba töltöttem és kis korongokat formáztam egy sütőpapírral bélelt tepsibe ( elvileg 3 cm-esnek kellett volna lennie, de nekem sajnos nagyobbra sikerültek kicsit). Egy órát pihentettem őket.

Ezalatt pépesítettem a tököt és összekevertem a cukorral. Előmelegítettem a sütőt 175 fokra.

Amikor lejárt a pihenőidő beraktam a korongokat a sütőbe és kb. 5 percig sütöttem őket. Aztán lejjebb vettem a hőfokot kb. 125 fokra és kinyitottam kicsit a sütő ajtaját. Így sült tovább kb 7 percig, majd további 4-5 percig csak alulsütéssel. Miután megsültek, és hűltek kicsit megkentem őket a sütőtökös krémmel.

* köszönöm a beszerzési segítséget ;)

2011. október 25.

Túrós-barackos spiráltorta

Ezt az alkotást mindenképp meg szerettem volna osztani. Hétvégén ugyanis ismét egy szülinapi meglepi volt, ismét egy Stahl Judit féle spiráltortával :) 

Mivel az eperszezon már jócskán elmúlt, valami újat kellett kitalálni. Ezúttal tesóm is segített az ötletelésben, aminek végeredményeként megszületett a barackos-túrós verzió. 
A tortát nem akartam majd' 200 km-en át utaztatni, ezért pénteken - kb. este 9-kor, miután végre hazaértem - csak a piskóta alapot sütöttem meg. A folytatás pedig másnap délelőttig várt, és a torta a végső formáját csak az átadás előtt pár órával nyerte el. 

Szerencsére nem csak az ötletelésben, hanem a bevásárlásban és a kivitelezésben is közreműködött hugom, úgyhogy mire megérkeztünk az alappal, már fel volt szeletelve a barack, és elő voltak készítve a további hozzávalók. A töltelékhez túrót, és a nyáron gyártott saját nektarinlekvárt használtam, cukorral, tojással vegyítve, a mázhoz pedig sajtkrémet víz helyett a barack levével hígítva. Ez adott neki egy kis - alig észrevehető - sárgás árnyalatot és egy kis barackos ízt is. 

A végeredmény jól sikerült: a fotózásra nem igazán volt időm, a torta pillanatok alatt elfogyott ;) (az elkészült képeken nyomon következő, hogy csökken a háttérben a mennyiség :D )


2011. október 20.

Tökös pite




Arról nincs tudomásom, hogy kiskoromban mennyire voltam barátságban a sütőtökös bébiételekkel, azt viszont tudom, hogy az elmúlt huszonévben nem kerültünk túl közel egymáshoz :)

Így volt ez egészen addig, amíg egy főzős műsorban nyomon nem követtem egy ínycsiklandozó sütőtökkrémleves elkészülését, tálalását és elfogyasztását. Mivel épp szezonja volt, pár nap múlva már én is kóstolhattam a levest, és ezzel együtt foghattam kezet először (vagy újra?) a sütőtökkel.

Sajnos párom – enyhén szólva - nem rajong iránta, így aztán elég ritkán kerül az asztalunkra. Most viszont, hogy egyre több helyen látom a gyönyörű, narancsos színben pompázó sült tököt, és olvasom napról napra a sütőtökös recepteket kedvenc gasztro-bloggereim oldalán, újra kedvet kaptam egy kis kísérletezésre.

Sokat hallottam az elmúlt években a párom nagymamája által készített tökös pitéről, azonban a sors úgy alakította, hogy nem volt, és sajnos már nem is lesz lehetőségem megkóstolni a legendás süteményt… Arra gondoltam viszont, hogy megsütöm úgy, ahogy én elképzelem ( természetesen közel sem azzal a céllal, hogy „A” tökös pite helyét átvegyem ;) ).

A feladat több szempontból „kihívás” volt számomra: egyrészt soha nem sütöttem még tököt, másrészt soha nem készítettem még pitét…

Így aztán először ( bármennyire nevetségesnek tűnhet a gyakorlott olvasók szemében ) utánaolvastam a töksütési fortélyoknak. Nah, hát találkoztam legalább tíz féle verzióval ( különböző vágási eljárás, előmelegített, vagy nem előmelegített sütő, aláöntött víz, vagy alufóliával bélelt tepsi, és a sütési hőmérséklet 150-220ig terjedő mindenféle skálája… ). Úgyhogy vettem egy nagy levegőt (és egy nagy kést), összevágtam ahogy sikerült, kikanalaztam, ahogy sikerült, bekapcsoltam a sütőt a skála középső értékére és előmelegedett, amennyire tudott… Mondanom sem kell: a tök csudaszépre és nem mellesleg isteni finomra sült ;) Olyannyira, hogy kis híján nem maradt elég alapanyag a süteményhez…

Másnap délelőtt folytatódott a művelet. Addigra megnéztem jó néhány pitereceptet és megállapítottam, hogy alapja szinte minden esetben ugyanaz az omlós sütemény, amiből a linzer készül. Mivel dióval akartam kombinálni, annyit variáltam az alaprecepten, hogy a liszt egy részét darált dióval helyettesítettem. A tésztát, miután összeállt, hűtőbe raktam és csak délután folytattam a műveletet.

Szerettem volna olyan tipikus – amerikai – pitét sütni, fodros, díszes széllel, vagy rácsos mintával, de az alap annyira volt elég, hogy egy gyümölcstorta formát kibéleljek vele. Amíg sült – azaz kb. 10 percig – a kiszedegetett tököt összekevertem a barnacukorral, adtam hozzá egy kis reszelt szerecsendiót, és belekevertem a tojást; illetve durvára daráltam, majd megpirítottam egy nagyobb marék diót.

A kisült tésztára előbb a diót szórtam, majd egyenletesen eloszlattam rajta a tökös keveréket.

A nehezebb feladat kb. másfél óra múlva következett, amikor (40 percnyi) sülés, illetve hűlés után megpróbáltam kiszedni a sütit a formából. Ehhez először tepsit raktam a forma tetejére és egy jól irányzott, gyors mozdulattal átfordítottam rá – fejjel lefele - a tortát. Ezután pedig sikeresen tönkretettem, mivel az újabb fordítást már nem bírta elviselni a tészta és a pereme végig lehullott… Úgyhogy mentettem, ami menthető: négyzetekre szeltem a sütit ;) (és felírtam kívánságlistámra egy piteformát ;))

/recept aktiválódott, oldalt a menüből elérhető/

2011. október 14.

Tanulós-dopping

Igen, átalakulóban van a blog... :) Szemfülesebbek már észrevehették az új címet, más betűtípust, és akár az is feltűnhetett, hogy már csak szakácskodós bejegyzések olvashatók az oldalon. Még lesz változás, de hogy mikor azt sajnos nem tudom, ugyanis át kell állítanom magam a tanulásra, ugyanis bő egy hónap múlva ismét szakvizsgázom...

Edina barátnőmnek is időszerű ez a program, de neki már csak napok vannak hátra. Gondoltam készítek neki valamit, ami energiát ad az utolsó hajrához. 

Ha már hétvégén párom kívánságai teljesültek, ezúttal Edi korábbi kérését vettem alapul. Így aztán kókuszos finomság sült a sütőben, méghozzá a névnapomra kapott csudijó minimuffin formámban ;) Pontosabban a sülési fázis még a kókuszreszelék nélkül zajlott, majd a kész muffinokat forgattam csokis öntetbe, majd a reszelékbe. Asszem nem lesz meglepetés, ha azt mondom, a recept Stahl Judit Gyors muffinos könyvéből származik ;)

A végeredmény olyannyira jól sikerült, hogy a 24 darabból mindössze kilenc jutott el a címzetthez, és épphogy eljöttem tőle már érkezett az sms, miszerint azok fele is elfogyott ;)



Hétvégén kicsit elfordulok újdonsült - főzős - szenvedélyemtől, és ismét a sütés felé veszem az irányt. Feltéve, hogy sikerül rá időt szakítanom a tervezett takarítás és tanulás közepette... Hogy mi készül pontosan az egyenlőre titok, de annyit elárulhatok, hogy őszi finomságok várnak a sorukra ;) Bár amilyen időjárás van alakulóban, lehet, hogy inkább a téli dolgokra kellene koncentrálnom? :S


2011. október 9.

Valami cheddar sajtosat

Atti pár napja Írországban járt. Ez nem újdonság, sajnos munkája kapcsán elég gyakran kell néhány napot kint töltenie. Első alkalommal még számos emléktárgy lapult a táskája mélyén, de ahogy sűrűsödtek a kiutazások, úgy ritkultak a szuvernírek is. Érthető, hiszen minek emlék onnan, ahova pár héten belül újra megy az ember :)

Most viszont egy adag cheddar sajttal állított haza és kiadta az utasítást: hétvégén ebből csináljak valamit, ha már újra rákattantam a konyhaművészetre.

Én aztán összekötöttem a kellemest a hasznossal... A sajtot ugyanis egy pogácsába használtam fel, ami a szombati társasjáték-parti asztalán landolt ;) Mivel a sajt nem volt elég csípős, feltúrbóztam egy kis (indiai) chilipaprikával is. Úgyhogy nagyon multikulti chilis-cheddarsajtos pogácsa lett a végeredmény ;)

2011. október 4.

Süti, nem süti...

Többször szóba került már konyhában otthonos barátaimmal folyatott beszélgetésekkor, hogy két csoportra oszlik a szakácskodós társadalom: vagy főzni, vagy sütni szeret valaki. Én egyértelműen az utóbbi csoportba soroltam magam, mert bár sokfélét főzöcskéztem, de általában "kényszerből". Legtöbbször a hús odaégett, a tészta szétfőtt, a levest elsóztam és sorolhatnám... Így aztán ha volt kis szabadidőm, szívesebben bújtam a süteményes recepteket :) Ott szinte mindig sikereket könyvelhettem el! ;)

Hétvégén viszont megfordult a világom...

Pár napja ugyanis virtuális futótársat találtam magamnak Moc személyében, és egyúttal újfent rászántam magam az egészségesebb életmódra. Utóbbi viszont eléggé keresztülhúzza fenti hobbimat, amit bár nehezen, de igyekszem elfogadni ( ha nem is teljesen, de muszáj visszafogni az édességeket...). A történet nem ér viszont itt véget :) 

Szombaton legkedvesebb barátnőmnél vendégeskedtünk, és irigykedve dicsértem az ebédet, amit elénk tálalt. Ő pedig csak biztatott, mondván, biztos, hogy én is tudnék finomakat főzni, ha rászánnám magam. Aztán jött a vasárnap, amikor apáékat láttuk vendégül, úgyhogy rajtam volt a háziasszony szerep. Mozzarellás-paradicsomos csirkét készítettem, a leveshez viszont felütöttem - ki más :D - Stahl Judit Végre otthon! c. kötetét. Elég nehéz volt a választás, ugyanis annyi finomság volt benne :D Nem is értem miért veszek szakácskönyveket, ha mindig hónapok (khöm... évek) múlva jövök rá, hogy milyen sok jó receptet tartalmaznak :DD 

Az ebédhez végül egy fokhagymakrémleves társult, de rögtön bejelöltem két további receptet is magamnak ;)

Kihasználva, hogy férjem (aki rühelli a mustárt) épp írföldön tölti napjait, hétfőn első jelöltemet a mustáros-hagymás csirkét csináltam meg :) Ehhez a csirkehusik zsírjában megpárolt hagymát, fehérboros mustáros lében kellett sütőbe rakni. A bor egy '97-es furmint, a mustár a túránkról hozott dijoni volt... Ezek együtt a sütőben... Úhhh. Nagyon fincsi illata volt! A végeredmény:




A mai menü pedig másik kiválasztottam, a petrezselymes csirke (az igazsághoz hozzátartozik, hogy a vasárnapi vendégvárásra kiolvasztottam négy csirkecombot, amiket meg kellett csinálnom :)). Köretnek szintén a túráról hozott alapanyagot, gemelli tésztát használtam. Szerintem ez is fincsi lett :P Remélem holnap párom is visszaigazol ;) Feltéve, hogy hagyok neki :DD



Úgyhogy jelentem új hobbim van: főzöcskézni szeretek :DD Ami jó, mert hála a családnak tele a fagyasztónk husikkal és zöldségekkel, és így legalább kopnak. Jó, mert használom a szakácskönyveimet... Jó, mert amúgy is ennénk, úgyhogy nincs plusz kalóriabevitel... És ennek hála jóóóóóóóó, mert lelkifurdalás nélkül tüsténkedhetek a konyhában és nem kell félretolni imádott konyhacuccaimat!!! :D