2011. november 21.

Asztalt paradicsomos, diós ricottával töltött csirkecombok




Talán van egy éve is annak, hogy ezt a receptet kinéztem magamnak, de valahogy soha nem adódott alkalom rá, hogy elkészítsem. Ennek talán legfőbb oka, hogy férjecském közel sem volt annyira lelkes a hozzávalók hallatán, mint én, így aztán szegényke mindig a lista végére került... Most viszont, hogy egyedül - pontosabban jogszabályaimmal - tengetem napjaim, és enyhén szólva kezdtem befordulni, gondoltam jót tesz egy kis főzöcske, és mivel sonka és aszalt paradicsom is volt itthon, ráadásul kevéske dió is maradt a legutóbbi salátámból, gondoltam eljött az ideje a megvalósításnak ;)

 

A csirkecombokat sózzuk, borsozzuk, majd amíg állni hagyjuk őket elkészítjük a tölteléket. Ehhez néhány asztalt paradicsom, dió, bazsalikum és ricotta szükséges. A combokat töltés után pármai híján serrano sonkába tekertem. Amíg a krémet készítjük a sütőt is elő lehet melegíteni, így mire összeállnak a combok, már mehetnek is a sütőbe. A tálba még néhány paradicsomot, és kevés krumplit is raktam.
A végeredmény nem pont olyan volt, mint amire számítottam, legintenzívebben az asztal paradicsom fűszeres ízét lehetett érezni, a dió - amire én inkább kíváncsi voltam - csak az állagán volt érezhető. 

 

A recept viszont összességében nekem bejött, úgyhogy szerintem érdemes kipróbálni. Ráadásul külön bónuszt érdemel, hogy az előkészítés talán 15-20 percet vett igénybe, így aztán mosogatással, sütőbe rakással, kivétellel, tálalással együtt is legfeljebb fél órát vett el a tanulásra szánt időmből :) 

Sajnos kicsit több időm telt a fényképezéssel (és közel sem sikerült olyan képet csinálnom, amit gépcsekém debütálására szánnék...). A jól bevált fotómasinánk ugyanis épp Indiában örökít meg élményeket, így kénytelen voltam az alig két hete megkapott - és azóta tanulás miatt kb. kézbe sem vett - tükörreflexes csodát tesztelgetni... Remélem később szebb képekkel szolgálhatok bizonyítandó, hogy megérdemeltem az ajándékot ;)

A pontos recept a spooon oldalán található.

1 megjegyzés:

Kati írta...

Hmmm. Fincsinek tűnik! Szerintem ha megkóstolná, már Attinak is ízlene.