2012. március 22.

I. Macaron Nap - beszámoló

A Macaron Napra sajnos csak hétfő este tudtam elkezdeni a készülődést. Azt, hogy milyen macaronnal indulok az amatőr versenyen viszont már hetekkel ezelőtt elkezdtem kitalálni. Mivel nem volt lehetőségem előre próbálgatni, minden elképzelést hétfőn valósítottam meg. Így aztán nem is csoda, hogy este hatos kezdés után kb. hajnali kettőkor jutottam ágyba :)
Szokás szerint nem értem be egy típussal, így összesen kb. 80 db macaron készült négyféle ízesítéssel. A versenyre „kötelező” volt citromosat készíteni, az egyik tehát ilyen volt. Két további macaront kedvenc koktéljaim ihlettek, így készült a Tequlia Sunrise után narancsos-grenadinos, illetve a Pina Coladából kiindulva kókuszos-ananászos. Színvilágban is próbáltam igazodni, úgyhogy narancs-vörös és sárgás-fehér macaronok készülte. Igazából a negyedik, Guinness macaron volt a kedvenc, de sajnos küllemre nem ütötte meg a mércét, úgyhogy azt a néhány darabot ami készült, ismerőseim között osztottam szét. Úgy tervezem, hogy hamarosan újragyártom (hiszen még Krisztának is lógok a nyereményekkel), úgyhogy várható egy külön bejegyzés róla ;) 

Magáról a rendezvényről vegyes érzelmekkel távoztam. Egyrészt pozitívval, mert végre egy helyen kóstolhattam számtalan érdekesebbnél érdekesebb ízű, színű, díszítésű macaront (és hasonlíthattam össze őket egymással, valamint a sajátjaimmal), másrészt negatívval, mert a hatalmas tömeg, és a több ponton érezhető fejetlenség eléggé leszívta az erőmet és a kedvemet is. Mentségükre legyen mondva, hogy első ilyen rendezvény volt, és a szervezők állítása szerint ők maguk sem gondolták, hogy ilyen sikere lesz. Szerencsére mindenki rendben várt a sorára, nem kellett verekedni a pultokhoz jutásért, és a kiszolgálás is jól zajlott szerintem a körülményekhez képest.

Amatőrök asztala (bal felső az enyém :))
Versenyző- és házi macaronkészítőként elég lehangoló volt viszont, hogy tájékoztatást nem nagyon kaptunk, a rendelkezésünkre bocsátott asztalokra nekünk kellett terítőt, illetve tányért, tálcát vadásznunk (nem lett volna ezzel gond, ha pl. tudom előre, hogy készüljek ilyesmivel), és kész káosz volt az a folyamat is, ahogy a macaronokat a zsűri asztalára gyűjtötték... A zsűritagokat egyébként nem irigyeltem, hiszem mi már 4-5 macaronnal torkig voltunk, nekik kb 20-30 darabot kellett végigkóstolni… Nem is értem például, hogy mi alapján tudtak dönteni a citromos kategóriában…

Macaron nem csak az ő asztalukon, hanem teremben is rengeteg volt… A belépővel hármat ingyen kóstolhattunk, de ezek mellett néhány szimpatikusabbnak ítélt darabot otthonra is bezsákmányoltunk. 


Leginkább a híres Zazzi macaronokra voltam kíváncsi, mert már rengeteg embertől hallottam róluk, de még sosem vettem a fáradtságot, hogy Solymárig utazzak értük. A választékuk bővelkedett mind élénk színekben, mind érdekes ízekben, így aztán nem volt egyszerű dönteni. Végül a helyszínen egy maracujásat kóstoltunk, azóta otthon egy pisztáciásat ettünk meg. Vár még tesztelésre tőlük az engem leginkább foglalkoztató epres-pipacsos, egy zöldalmás, valamint egy citromos-bazsalikomos maracon is. 

Zazzi
Meglátogattam a Konyha-szigetek pultját is. Amennyire elbűvöltek a Zazzi színei, úgy volt szimpatikus, hogy itt valamennyi macaron natúr fehér maradt és a hangsúlyt a töltelékre helyezték. Itt sem volt egyszerű választani, mert összesen tízféle töltelék sorakozott a pulton. Számomra a kedvenc – egyébként nem csak itt, hanem összességében is – a lazacos macaronjuk volt, de ettünk pálinkásakat, fokhagymásat, valamint Earl Grey ízesítésűt is. 

Konyha-szigetek
Meglátogattuk a Central Kávézó pultját is, ahol több sorban kígyózott a tömeg. Sajnos emiatt nem lehetett rendesen eligazodni a választékon, de nagyon nem is gondolkodtam, amikor a profi versenyre nevezett tokaji aszús és paprikás változatokat megláttam.Hááát, utóbb meg is bántam kicsit. Az aszút töltelék naggyon nem ízlett, a paprikás tetszett volna, ha kicsit krémesebb a krém, de sajnos elég nyögve nyerős volt :S


Central Hungarikumok
Vettünk egy-egy macaront a Royal Croissant és La Delizia kínálatából is. Őszintén szólva ezek sem nyűgöztek le, sőt örültem, hogy a La Delizia hatalmas macaronját nem nekem kellett legyűrni. Állagra sem tetszett, a külseje túl száraz volt, szinte törni kellett, belül pedig üreges. 


MegaMacaron


Beálltunk a Sugar!-hoz is, de a kinézett ízekből addigra kifogytak. Később viszont hoztak új adagot, úgyhogy sikerült egy levendulás-citromos macaront megkósolni. Ez ízlett, bár nekem kicsit sok volt benne a levendula, és sokkal furcsább volt, mint pl sós krémes macaronokat enni.

A Sugar! választéka

Utóbbiaknál egyébként sok érdekes íz (pl. feketeerdei sonkás) volt, de mire odajutottunk már jócskán megcsappant a kínálat. Ez egyébként jellemző volt valamennyi résztvevőre.  

A meghirdetettel ellentétben nem találtam olyan helyet, ahol eszközöket lehetett volna venni. Érdekesek voltak viszont a macaronos ékszerek, valamint a bárban kapható macaronnal dekorált koktélok.

Nyaklánc extra mini macaronokkal :)

A tömeg egyébként 1-1,5 óra múlva már jócskán lecsökkent, gondolom azért, mert a kóstolás, vásárlás után (főleg hogy a készletek is kifogytak) egyéb program nem nagyon volt. Néha feltűnt egy-egy híresség (Lilu, Geszti Péter, vagy a zsűritagnak szánt Kulka). Mi maradtunk, vártunk az eredményhirdetésre. Kicsit szomorúan vettem tudomásul, hogy nem nyertem, viszont nagy élmény, hogy elmondhatom: a macaronjaimat Mautner Zsófi is kóstolta ;) 


Összességében jól éreztük magunkat, de eléggé besokalltunk a macaronoktól :) Így aztán gőzöm sincs, mikor fogy el a felvásárolt mennyiség :D Bízom benne, hogy a szervezők is tanultak a hibákból és jövőre még ennél is jobb rendezvényt sikerül majd összehozni ;)

1 megjegyzés:

Kinga írta...

Huh én a rengeteg képtől besokalltam. :D