2012. október 23.

Slambuc, ahogy nagypapám csinálja

Biztos, hogy minden családban vannak évek óta őrzött receptek, azok az ételek, amelyeken felnőttünk, amikről szép gyermekkori emlékek jutnak eszünkbe.


Nekem ilyen például anya diós habosa, ami egy darabka megsárgult, egyre fakuló papíron létezett éveken át, míg egy nap arra ösztönzött, hogy internetre töltsem, és megkezdjem "gasztroblogger karrierem" :) Ha másért nem, legalább azért, hogy ezek a régi receptek több helyen (illetve egy helyen) kerüljenek rögzítésre, és megmaradjanak nekem, gyermekeimnek, unokáimnak. Mert új dolgokat kitalálni, érdekes alapanyagokkal kísérletezni jó és kihívás, de én mindig is szerettem ragaszkodni a régi, jól bevált dolgokhoz.


Ezért is döntöttem el, hogy amikor időm engedi, kifaggatom a családot egy-egy kedvencemről. Így történt ez még nyár végén, amikor sikerült egy-két nap szabit kivennem, és több időt tölteni nagyszüleimnél. Hónapok óta tervezzük papával, hogy egyszer majd együtt főzünk slambucot, hiszen ha a receptről kérdeztem, csak ilyesmiket mondott: "Hát úgy ennyit" "ameddig jó nem lesz" "nagyjából öklömnyit" és hasonlók :) (megjegyzem hasonlóképp készített nagymamámmal krumplislepényt, ami még várat egy újabb méregetős körre ;)) Ezúttal viszont volt idő, mindent írtunk, feljegyeztünk :) Remélem, hogy ez alapján sikerül majd reprodukálni az ízeket, bár tudom, hogy "A" slambuc attól olyan finom, mert papa, vagy apa készíti, akkor és ott ;)

Hozzávalók (6 személyre):

10-12 db közepes burgonya
2 nagyobb fej vöröshagyma
450 g (zsírosabb)szalonna
2 púpos tk. pirospaprika
1-1 paprika, paradicsom (elhagyható)
1,2 l víz
2 tk. só
350-400 g lebbencstészta (fodros kockatészta)



Elkészítés:

A legjobb nyilván akkor, ha bográcsban készül és szabad tűzön, de mivel az időjárás már egyre kevésbé kedvez a kerti programoknak, gáztűzhelyen és bogrács hiányában megfelelő méretű edényben is elkészíthetjük ;)

A szalonnát kockákra vágjuk, a krumplit megpucoljuk és karikákra szeleteljük. A hagymát apróra vágjuk, ha használunk paradicsomot, paprikát, azokat is feldaraboljuk kisebb kockákra.
A szalonnát üvegesre pirítjuk - először magas, majd - takarék lángon.
Kicsit félrevesszük a tűzről, rászórjuk a pirospaprikát és hozzáadjuk a sót, majd belerakjuk és elkeverjük benne a krumplit. Visszarakjuk a tűzre és felöntjük annyi vízzel, ami ellepi (kb. 1-1,2 liter). Addig főzzük, míg megfő a krumpli, de közben ne kavargassuk, hogy ne törjön össze. A vizet, ha szükséges pótoljuk.
Amikor megfőtt (és nem szétfőtt!!!) a krumpli, kóstoljuk meg a levet, eleg sós-e. Itt még kellően (nem túlságosan) sósnak kell lennie, mert később a tészta is felvesz majd belőle, ha sótlannak érezzük, akkor mindenképp adjunk még hozzá!
Szórjuk a tésztát a krumpli tetejére, tördeljük apróbb darabokra. Ha kell, adjunk annyi vizet hozzá, hogy éppen ellepje  tésztát. Főzzük tovább, de ne keverjük át az egészet, csak a tetején kavargassuk meg néha a tésztát, hogy minden darab jól megfőjön.
Amikor a tészta is megfőtt, vegyük le a tűzről a bográcsot és most kavarjuk át az egészet. Jól forgassuk össze, hogy mindenhova jusson a tésztából is. Ezután ismét visszakerül a tűzre, hiszen most következik az "átsütős" rész.
Ez már kisebb trükköket igényel, mert normális esetben úgy kell forgatni a tésztás-krumplit, hogy a bográcsot rántjuk meg, és ezáltal fordítjuk át folyamatosan. De a megfelelő gyakorlat hiányában a fenti képen látható konyhai eszközöket is igénybe vehetünk a forgatáshoz (kicsit olyan ez mint a palacsintát dobálás tudomány nélkül lapáttal forgatni :)). Mondanám, hogy vigyázzunk, nehogy leégjen, de megvallom őszintén, hogy nálunk a kicsit odaégett részek a legkapósabbak :D Olyannyira, hogy mind nagypapám, mind édesapám direkt figyelnek arra, hogy kellő mennyiség le is égjen ;)

Most is emlékszem arra a nyári délutánra, amikor legutóbb készítettük és mami kovászos uborkáját falatoztuk hozzá... (mondanom sem kell: a tészta, a krumpli és a szalonna is házi volt) Nyammmi :) Ugyan nem egy light menü, de azt gondolom alkalmanként egy-egy ilyen ebéd a hagyományőrzés és a nosztalgia jegyében igenis elfér az asztalon ;)

2 megjegyzés:

Kati írta...

Éljenek a hagyományok! És sokáig éljenek, akik őrzik őket!

Kriszta írta...

Olyan jó volt olvasni ezt a bejegyzést. Kicsit irigykedek is, mert az én nagyszüleim már sajnos nincsenek velünk, de néhány hete előkerült nagymamám elveszettnek hitt süteményes füzete. Abból szeretnék majd sütni. Kíváncsi leszek elő tudom-e csalni ugyanazokat az ízeket.